Javaslat

2009 július 7. | Szerző: |


Ezentúl az Igazság kérdésében legyen népszavazás! Ha a többségnek jobban tetszik az a gondolat, hogy a Föld a világegyetem középpontja, akkor legyen úgy.


Ha pedig egy álláspont sérti a többség ízlését, akkor vegyük úgy, hogy már meg is van cáfolva!


Végtére is az egyéni ízlés és a többségi vélemény a leghitelesebb mércéje az Igazságnak!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. antoine roquentin says:

    kicsit távolról indítok, és nem is fogom pazarolni (oly nagyon) a szavakat, ugyanis a téma nem igazán érdekel, de véleményem van, és szem-telenül ezt közzé is teszem. nem feltételezem, hogy Isten valamiféle mérhetetlen örömét lelhetné ember és állat szenvedésében, azt a gondolatot azonban semmiképpen sem tartom esztelenségnek, hogy szándékosan teremtett egy ellentmondásokkal terhes világot, amelyben egyik lény felfalja a másikat, és az élet nem más halálra születésnél. a természet „csodálatos harmóniája” az én szememben sokkal inkább nagy vesződséggel megfékezett káosznak látszik, az „örök” csillagos égboltot pedig, a maga szabályos pályáival, a mindennemű rendszer és értelem híján való véletlenek halmazának tartom, mivel a csillagképeket, amelyeket emlegetnek, valójában egyáltalán nem lehet látni. merőben önkényes kombinációk.

  2. Fülöp says:

    csak egyetérteni tudok……..

  3. Fülöp says:

    Olyan fura különben a teljes átgondolatlansággal szembesülni. Csak ezen a témán belül is alkalom teremtődik a megrendülésre és a kiábrándulásra. Egyre rosszabbul érzem magamat, és arra gondolok, hogy jobb a szerelemről fecserészni, mint szembesülni azzal, hogy embertársaink több energiát fektetnek abba, hogy a megfelelő hűtőszekrényt megvegyék, mint abba, hogy mire építik az életüket, hiedelmeiket……….

  4. antoine roquentin says:

    reménykedjünk, hogy spenglernek igaza volt, és ennek a fausti kultúrkörnek lassan vége lesz, mert már jócskán elhagytuk a „kultúra” részét, a „civilizáció” meg már szinte elviselhetetlen. ezzel csak az a gond, hogy mi már nem érjük meg. (a legnagyobb gond viszont az, hogy a tömegek imádják a „civilizációban” megvalósuló létet, és nem is vágynak egy magasabb rendű életformára)

  5. Kardfogú Nyuszi says:

    Én csak a Nők lapjában megjelenő tömegkarma cikkekre gondoltam. Gonosz módon félreolvastál. Végül is semmi gond, jól írsz. Kellett nekem kommentelni! -_-‘

  6. Fülöp says:

    Racionálisan nézve egy későbbi vég bekövetkezte, mivel nem érjük meg, se nem oszt, se nem szoroz. Ráadásul a vég nem garantálja, hogy az új kezdet jobb lesz. Lehet rosszabb is………:))

  7. antoine roquentin says:

    eddig mindig jobb volt, persze ez nem garantál semmit.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!