Az egyetlen, ami számít, ami kilépés a Sors kerekéből, ami a szabadságot és a választás lehetőségét kínálja: a felébredés, a megvilágosodás.
Az életet ebben a formájában, ahogy éljük, az alvó ember álomképeihez hasonlíthatjuk.
Az álmodó azt kérdezi magától, hogy milyen jelentőséggel bír álmában a ház, a szürkület, a lány, a kutya, a fizetés, a baleset…….stb………
Az álmot valamennyien valóságosként éljük meg, és amíg így teszünk, addig azt gondoljuk, hogy az eseményeknek jelentősége és jelentése van. Beletesszük az álomba a szívünket, lelkünket.
Sokszor ébredéskor szeretnénk visszaaludni, mert annyira szeretnénk továbbélni az álomban látott világot (a lélek is ezt érzi a túlvilágon, amikor a földi újjászületést sóvárogja).
Amikor azonban a lélek ténylegesen felébred, és megérti, hogy mindaz, amit addig átélt, csupán álom, onnantól már nem tesz különbséget. Az álomnak minden eleme csupán álom, és nincs minőségi különbség a részletek között.
Csak a felébredés számít. A többi kábaság, alvajárás, tévelygés.
Amikor az emberek keresgélik életük értelmét, amikor a velük történő események összefüggéseit vizsgálják, és mindennek jelentőséget tulajdonítanak, akkor éppen alszanak és álmodnak, és felülnek a színes forgatagnak, a képeknek, a csillogásnak.
Valóságnak tartják az illúziót.
Ha pedig valaki megrázza őket, akkor kérlelik, hogy hagyja még őket aludni, inkább álmodni akarnak, mert az jó – és befordulnak a fal felé.
Jézus azt mondta óvón: “legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el az óra”.