A karma elemzése II



A következőkben szeretném összehasonlítani az igazságszolgáltatás céljait a karma működésével – mindez fontos, hogy a karma teljes értelmetlenségét (értelem nélküliségét) feltárjuk.



Az igazságszolgáltatás jellemzői és céljai (ezek természetesen idealisztikus célok, nem érdekes, hogy a gyakorlatban mennyire valósulnak meg):



– a bűnös megbüntetése a bűn arányában



– a bűn által megbontott rend helyreállítása



– igazságot szolgáltatni a feleknek



– a közösség megvédése a konkrét bűnöstől, és a jövendőbeni tettektől



– tehát elrettentés, példa statuálása



– a büntetés révén a bűnöst jobb belátásra bírni (visszaterelni a helyes útra)



Az igazságszolgáltatást elejétől végéig az értelem és belátás hatja át, uralja.



Az igazságszolgáltatásban résztvevő felek, úgy mint áldozat/károsult, bűnös, érintettek, a közösség mind éberen vannak jelen, képesek reagálni, védekezni, a képet árnyalni, a másik helyzetét megérteni.



A karma jellemzői (célokról nem beszélhetünk):



– a tett következménye lehet aránytalan, igazságtalan



– a tett következménye sokszorozódhat, egyetlen tettnek több ellentétes visszahatása is lehet



– a karmikus visszahatás az ítélethirdetéssel ellentétben nem teszi nyilvánvalóvá az összefüggéseket, vagyis szinte soha nem tudhatjuk, hogy amit a jelenben elszenvedünk, az milyen gyökerekkel kapaszkodik a múltba, mivel van összefüggésben



– a karmikus visszahatásban éppen ezért minden résztvevő tudattalanul vesz részt, ezért abból nem okulhat, nem indulhat el a jobbulás útján………



– a karmikus hatást általánosságban nem lehet megtervezni, mert nincs világos és következetes rendszere (nem törvénykönyv)



– a karma nem erkölcsi alapon áll, nem fejez ki semmilyen értéket



– a karma vak és értelmetlen, a jó tettnek is lehet rossz karmája, a jóság is okozhatja az ember pusztulását, vagyis a tett és a karma semmilyen etikai összefüggésben nincsen egymással



A teljesség hiányában levezetett összehasonlítás alapján elmondhatjuk, hogy még a tökéletlen földi igazságszolgáltatás is fényévekkel értelmesebb, rendezettebb elgondolást tükröz, mint a karma rendszere.



A karma semmi más, mint a szellemi és fizikai cselekedetek következményeinek és konzekvenciáinak mechanisztikus rendszere!



foly. köv………….

Tovább a blogra »